History of a Split between Islands and Dams, Circles and Lines

The Danube Dam: a topography of split identity between the engineered and the spontaneous, the artificial and the natural, the present and the past, Socialism and Capitalism. West and East, Slovakia and Hungary

This exhibition is about the problem of spatial visualization, the issue of mapping, and the interpretation of maps and visualizations. These questions are addressed in their broader conceptual implications as well as in terms of local impacts, specifically the landscape affected by the Bős (Gabčikovo) dam (built circa 1977-1992) located between present day Slovak Republic and Hungary.

The practice of cartography is based on the myth that the map is a stable, concrete object; however, the landscape remains the ground of instability and disruption provoked by imagination and memory. Furthermore, the objectivity of map-making is disputable: the ‘geographical imagination’ is a concept of contemporary geography frequently referred to that describes the entanglement of mental and material worlds, myth and physical reality.

The exhibition explores the many ways a space can be interpreted without giving a complete picture of a landscape. Thematizing the interpretation of space and showing the memory hidden in landscape offers a new vision of Bős (Gabčikovo) to the usual political, legal and environmental discourse that surrounds the dam.

The installation by András Blazsek makes connections between imaging technologies from two different eras. One part of the installation is a viewing room that reproduces an actual historical object made for the British navy during WWII. The viewing room was an environment used to test camouflage projects that used spatial forms to confuse pilots and hide potential bombing targets. The room included a sun-arm that simulated sunlight crossing the landscape on the scale model of the tested landscape. In Blazsek’s installation, the model is a cross section of landscape from the canal that is part of the Bős (Gabčikovo) power plant. A staircase in Blazsek’s viewing room enables visitors to approach the model from an elevated perspective. The elevated perspective of surveillance over the model also simulates the structure of the dam. The dam not only redirects water flow but is also a spatial barrier that can be climbed to provide a different view of the landscape.

Another part of the installation is a 3D map made using recent digital scanning technologies. The map is projected on a large canvas behind the model in the viewing room. Scanning uses the relative location of points in a digital picture to define the spatial situation of an object; it builds on small differences between the locations of points in the pictures it captures to create a single three-dimensional image of a place. The aim of making camouflage was to eliminate spatial difference; in scanning, these same very points of difference provide direction and proportion in the creation of a digital model. What remains hidden in both the instance of camouflage and that of scanning is the landscape itself which can never be fully captured.

image: Map of Danube (section), 1926.

The construction of the Bős (Gabčikovo) dam reversed the sequence of events described in Jorge Luis Borges’s On Exactitude in Science (1946). Borges wrote about an Empire in which “...the Art of Cartography attained such Perfection that the map of a single Province occupied the entirety of a City, and the map of the Empire, the entirety of a Province. In time, those Unconscionable Maps no longer satisfied, and the Cartographers Guilds struck a Map of the Empire whose size was that of the Empire, and which coincided point for point with it.”

With the Bős (Gabčikovo) dam what has been created is not a map of scale identical with the landscape, but a different precisely constructed map installed into the landscape. The result is an artificial spatial construction, every element of which is located at a defined distance from the other – just like on a map.

In the space of the installation there is a copy of a map made between 1905 and 1908 modified by a journalist and former geographer Lajos Tuba. Tuba painted blue the areas of settlements of Somorja (Šamorín), Csölösztő (Čilistov) and Tejfalu (Mliečno) that were flooded in construction of the dam. The map is being exhibited as an open work in which anyone can intervene to identify flooded areas that disappeared during the construction of the dam, but that have remained imprinted in memory.

Documents of research related to the topic of the exhibition are exhibited in the balcony of the synagogue. The research on display was conducted by Zsófia Nagy young researcher between 2012 and 2013 and it is based on a socio-anthropological fieldwork carried out in Bős (Gabčikovo). Nagy’s research includes maps drawn by local people affected by the construction of the dam. These maps make visible both the process of forgetting and the way memory is imprinted by and into space. The maps show the way construction of the dam and the new Danube canal changed the use of space. Notably, certain spaces and objects in space no longer appear in the maps of individuals born after the dam was built.

The research documents on view provide a new narrative for the Bős (Gabčikovo) dam and its surroundings. The fact that the landscape has always been coped with changes and the movement of water, becomes visible. The dam is simply an environmental actor among others. Due to its size, it has led to faster, bigger, and more radical changes in the landscape, but by becoming part of the landscape, it can no longer be rejected as an artificial addition.

Gabčíkovo, 2017

A kiállítás központi témája a térleképezés problémaköre, a tér vizuális megjeleníthetőségének és a térképek olvasati lehetőségeinek kérdései. Mindezt egy olyan kiválasztott terület segítségével mutatja be, amely nemcsak lokálisan, de távolról nézve is jelentésekkel terhelt: a bősi vízerőmű (épült: 1977-1992) által érintett tájban.

A kartográfia mítosza szerint a térkép konkrét és megragadható, a táj pedig olyan megfoghatatlan és nyugtalanító dolgok terepe marad, mint a képzelet és az emlékezet. Azonban a térképkészítés objektivitása is vitatható, hiszen a kortárs geográfia egyik gyakran hivatkozott fogalma éppen a földrajzi képzelet, melynek lényege a mentális és az anyagi világok, a mitikus és a földhözragadt összefonódásainak figyelembevétele.

A kiállítás bemutatja, hogy hányféleképpen interpretálható egy tér anélkül, hogy teljes képet tudna adni a tájról. A térértelmezés tematizálásával és a tájba rejtett emlékezet megmutatásával pedig egy új beszédmódot kínál a bősi erőműhöz. Ez az új beszédmód alapvetően és szándékosan mentes a megszokott politikai, jogi és környezetvédelmi megközelítésektől.

Blazsek András installációja két különböző kor térábrázolási technológiájának össze- kapcsolása. Ennek része a makettszoba, mely egy valós történelmi tárgy szabad másolata. Az eredeti a brit haditengerészet részére készült a második világháborúban, lényege pedig a kamuflázs tesztelése volt olyan térbeli formák létrehozása által, melyek becsapják az ember látását. A szobához tartozik az úgynevezett nap-kar, ami a napfény beesési szögét szimulálja. Ez alatt helyezkedik el maga a makett: a bősi erőműhöz tartozó csatornából kiragadott részlet keresztmetszete. A hozzá tartozó lépcsős emelvény lehetővé teszi, hogy több perspektívából is megközelíthető legyen. Ezzel a valóságban megépült gátat is szimbolizálja, mely szintén sík terepre épült, több méterrel a földszinti magasság fölé – így egy olyan térbeli akadály jött létre, mely kötelezi az embereket annak megmászására és a tájhoz is új nézőpontot kínál.

Az installáció további eleme a makett mögötti vászonra vetített háromdimenziós modell, amely digitális térszkennelési technológiával készült. Ez a módszer digitális fotókon szereplő pontok elhelyezkedését, egymáshoz való viszonyát használja egy tárgy térbeli meghatározásához, tehát differenciákra épít. Míg a kamuflázs készítése közben a térbeli differenciák eltüntetése volt a cél, a szkennelés közben éppen ezek a pontok szolgáltatják az irányt és az arányt a digitális modell megszerkesztéshez. Ami viszont mindkét esetben rejtve marad, az maga a táj, amely végtelen mennyiségű térelem térképrevitelével sem definiálható.

A megépült erőmű pedig szinte valósággá tette Jorge Luis Borges írását, mindössze megfordítva a történések sorrendjét: “Abban a Birodalomban a Kartográfia Tudománya olyan Tökéletességet ért el, hogy egyetlen Provincia térképe betöltött egy Várost, a Birodalom térképe pedig egy egész Provinciát. Idővel azonban ezeket a Hatalmas Térképeket nem találták kielégítőnek, és a Kartográfusok Kamarája akkora Térképet készített a Birodalomról, amekkora maga a Birodalom volt, és azzal pontról pontra egybeesett.” (A tudomány pontosságáról, 1946). A valóságban nem a tájról készült egy vele azonos méretű térkép, hanem egy mérnöki pontossággal megszerkesztett tér-képet illesztettek a tájba. A végeredmény egy olyan művi térszerkezet lett, melyen minden elem meghatározott távolságra van egymástól – akár egy térképen.

Az installáció terében található egy 1905 és 1908 között készült térkép [A Duna helyszínrajza] reprodukciója, amelyet Tuba Lajos újságíró alakított át úgy, hogy az azóta vízzel borított somorjai, csölösztői és tejfalui részeket kékre színezte. A térkép nyitott műként szerepel a kiállításon, melybe bárki belerajzolhatja azokat a helyeket és neveket, amelyek bár az erőműépítés során eltűntek a térből, az emlékezet terepéről talán még nem.

A zsinagóga karzatán a kiállítás témájához köthető kutatás dokumentumai láthatók. A kutatást 2012/2013-ban Nagy Zsófia kutató végezte, alapját pedig egy Bősön végzet szociálantropológiai terepmunka képezi. Ennek részeként készültek a helyiek által rajzolt mentális térképek, amelyek láthatóvá teszik a térbe ágyazott emlékezet működését és a felejtés mechanizmusait. A térképek megmutatják, hogy milyen térhasználati változásokat okozott az erőmű és az új Duna-meder megépítése, illetve hogy egyes térelemek hogyan tűntek el azoknak az egyéneknek a mentális térképeiről, akik a gát megépülte után születtek, tehát magától értetődőnek veszik annak jelenlétét.

A dokumentumok emellett egy új narratívát kínálnak a bősi erőműhöz és a hozzá köthető térhez. Láthatóvá válik a táj, amely mindig is a változások és a vízzel való hadakozás terepe volt. Ebben a folyamatban tulajdonképpen az erőmű is csak egy szereplő a többi mellett. Nagyobb, radikálisabb és gyorsabb változásokat okozott, de mivel megmásíthatatlanul része lett a tájnak, nem lehetséges kizárólag az elutasítás nyelvén beszélni róla.

Texts by András Blazsek, Zsófia Nagy

English translation: Emily Verla Bovino

Slovak National Archive, Bratislava, 2017

Ústrednou témou výstavy je problematika mapovania, otázky vizuálneho znázornenia priestoru a možností interpretácie máp. Toto všetko je prezentované cez kraj ovplyvnený vodným dielom Gabčíkovo – oblasť, ktorá je významná nie len z lokálneho, ale aj zo širšieho hľadiska.

Podľa mýtu kartografie je mapa konkrétna a uchopiteľná, kým kraj ostáva v ríši neuchopiteľných a znepokojujúcich javov ako sú predstavivosť a pamäť. Napriek tomu môže byť sporná aj objektivita kartografie, kedže jedným z často používaných termínov súčasnej kartografie je práve geografická predstava, ktorá spočíva v zohľadňovaní prepojenia mentálnych a hmotných, mýtických a realistických svetov.

Výstava predvádza, koľkými spôsobmi sa dá interpretovať priestor bez toho, aby sme dostali úplný obraz o danom kraji, pričom tematizáciou rôznych interpretácií priestoru a odhalením skrytej pamäti kraja ponúka nové výrazivo ku gabčíkovskému vodnému dielu. Toto nové výrazivo je vo svojej podstate úmyselne zbavené obvyklých politických, právnych a environmentálnych postojov.

Inštalácia Andrása Blazseka pozostáva z prepojenia mapovacích technológií dvoch rôznych historických období. Súčasťou výstavy je maketová izba, ktorá je voľnou kó- piou reálneho historického objektu. Originál bol vyrobený pre britskú vojnovú flotilu počas druhej svetovej vojny a jeho podstatou bolo testovanie kamufláže vytvorením rôznych priestorových tvarov, ktoré klamú ľudské priestorové videnie. Súčasťou maketovej izby je aj takzvaná slnečná páka imitujúca uhol dopadu slnečného svetla. Pod touto pákou sa nachádza samotná maketa – prierez časti umelého kanálu vodného diela. Prisluchajúca vyvýšená plošina so schodami umožňuje návštevníkom pohľad na maketu z rôznych perspektív. Táto plošina symbolizuje aj skutočnú priehradu, kedže tá bola tiež postavená na rovný terén do výšky niekoľkých metrov nad zemou. Takto vznikla v priestore prekážka, ktorá nielenže núti človeka ju prekonať, ale poskytuje aj nový uhol pohľadu na okolitú krajinu.

Ďalším prvkom inštalácie je trojdimenzionálna mapa projektovaná na cyklorámu, ktorá bola vytvorená najnovšou digitálnou technológiou na skenovanie priestoru. Táto metóda využíva polohu a vzájomný vzťah jednotlivých bodov na digitálnych fotografiách na definovanie objektu v priestore, a stavia tak na diferenciu. Kým pri tvorbe kamufláže bolo cieľom priestorové rozdiely skryť, pri skenovaní slúži práve rozdiel medzi bodmi na udávanie smerov a pomerov na konštrukciu digitálneho modelu. Vo svojej podstate sú ale obe metódy založené na rozdieloch. Čo však ostáva skryté v oboch prípadoch je samotná krajina, ktorú nie je možné definovať ani zmapovaním nekonečného počtu bodov v priestore.

Postavená priehrada takmer realizovala dielo spisovateľa Jorge Luis Borges (O důslednosti vědy, 1946), len v obrátenou poradí udalostí: “V oné Říši dosáhlo Kartografické Umění takové Dokonalosti, že Mapa jedné jediné Provincie byla velká jako celé Město a Mapa Říše jako celá Provincie. Časem tyto Obrovské Mapy přestaly uspokojovat, a proto Kolegium Kartografů vytvořilo Mapu Říše, která měla Velikost Říše a přesně odpovídala jejím rozměrům.” V skutočnosti nebola vyhotovená mapa zhodná s krajinou ale inžinierskou presnosťou skonštruovaný obraz vložili do krajiny. Výsledkom je umelá priestorová štruktúra, kde má každý prvok určitý odstup od seba - ako na mape.

V priestoroch inštalácie sa nachádza aj reprodukcia mapy vytvorenej medzi rokmi 1905 a 1908 (Katastrálna mapa Dunaja), ktorú upravil Lajos Tuba tak, že odvtedy zaplavené časti Šamorína, Čilistova a Mliečna prefarbil na modro. Táto mapa je otvoreným dielom na výstave, kam si každý môže zakresliť miesta a mená, ktoré sice počas výstavby vodného diela z priestoru zmizli, ale z pamäti ľudí snáď ešte nie.

V galérii synagógy sa nachádza dokumentácia výskumu spojeného s témou výstavy. Jeho základ tvorí práca v teréne v Gabčíkove, ktorá uskutočnila Zsófia Nagy v rokoch 2012/2013. Súčasťou tohto výskumu sú mentálne mapy nakreslené miestnymi obyvateľmi, ktoré zviditeľňujú fungovanie pamäti ukotvenej v priestore a mechanizmy zabúdania. Tieto mapy nám ukazujú, ako sa zmenilo využívanie priestoru po postavení vodného diela a nového toku Dunaja; a taktiež to, ako niektoré prvky priestoru zmizli z mentálnych máp ľudí, ktorí sa narodili po postavení vodného diela a tým pádom považujú jeho existenciu za samozrejmosť.

Tieto dokumenty poskytujú taktiež novú naratívu ku gabčíkovskému vodnému dielu a k priľahlým priestorom. Kým prevládajúce diskusie o tematike sú zväčša nejakým spôsobom ideologicky zviazané, tu operujeme len s faktami. Predstavujeme krajinu, ktorá bola vždy javiskom zmien a bojov proti vode, a vodné dielo tu vystupuje iba ako jeden z mnohých aktérov. Spôsobilo síce väčšie, rýchlejšie a radikálnejšie zmeny, ale keďže sa stalo nezameniteľnou súčasťou krajiny, nie je možné o ňom hovoriť výhradne jazykom odmietania.